Úrkút SK
slide 1 slide 2 slide 3

ObermayerGabor.jpg CsiteRoland.jpg

Partnereink

 

Leier


 

Bakony Kerékpár Sport

A csapategység diadala

Az Úrkút SK női kézilabda csapata 2012.02.12-én egy négycsapatos meghívásos tornán vett részt a Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség szervezésében. 

Az ellenfelek között volt a tavalyi megyei bajnok Tapolca, aki most az NB 2-ben szerepel, a megyei listavezető Alsóörs és a megyei negyedik helyezett Várpalota. Tehát egy színvonalas tornára volt kilátás, ahol kipróbálhattuk magunkat nálunk magasabban jegyzett csapatok ellen. Az első mérkőzésen a Tapolca nagyon elverte az Alsóörs csapatát érvényesítve ezzel a papírformát. Következett a mi mérkőzésünk a Tapolca ellen, ahol nem mi voltunk a mérkőzés esélyesei. Jól kezdtük a mérközést és fej fej mellett haladtak a csapatok. Már ekkor is szembetűnő volt, hogy egy kissé flegmán vettek minket a tapolcai lányok. Fokozatosan keztünk elhúzni tőlük és nem tudtak mit kezdeni a kemény és határozzott védekezésünkel és a szenzációsan védő Kovács Nórával. Igy öt volt közte a szünetre!! Keztünk hinni a "csodában", megverhetjük az NB2-es Tapolcát?? Elkezdődött a második félidő, az ellenfél mindent bevetett, hogy megfordítsa a mérkőzést, de a mi lányainkat ma nem lehetett legyőzni! Potyogtak a gólók, de nem tudott három gólnál közelebb jutni az ellenfél, hiszen a védekezésünk nagyon összeált és a kapusunk bombaformában védett! Ahogy teltek a percek egyre inkább éreztük, hogy ez meglehet! Az utolsó pár perc örömjátékot hozott és végül 7 góllal nyertünk! Lányok, ez férfimunka volt! Következett egy hosszabb szünet, csak délután léptünk megint parkettre. A szabadidőt kihasználva elsétáltunk egy kellemes pizzériába vasárnapi ebéd gyanánt! Közben a csarnokban is történt egy és más: a Tapolca legyűrte a Várpalotát két góllal és így két győzelemmel fejezte be a tornát.  Mire visszaértünk a helyszínre és kezdetét vette a Várpalota- Alsóörs mérkőzés, amit simán behúzott a megyei listavezető. Gyors matek a lelátón és kiszámoltuk: ha a következő mérközésen megverjük az alsóörsi lányokat,  akkor mi vagyunk a kupagyőztesek!! Mindenkin látszott a feszültség már a bemelegítés alatt és így kezdődött a mérkőzés is: nagyon szoros volt, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett egy-egy góllal. Mindkét alakulat nagyszerűen védekezett. A kapusok szezációsan védtek,  a félidő egy ide. Idegőrlő csata dúlt a pályán, de érezni lehetett, hogy ezek a lányok ma nagyon akarják a sikert. A második félidő ugyanúgy folytatodott: egy gól ide egy oda. Attól féltünk, hogy elfáradunk és a végén bedarálnak minket, de nem így történt, ugyanis a félidő felétől állandósult a két három gól difi a két csapat között. Ólomlábakon vánszorogtak a másodpercek: fél percenként kérdezgettük a lelátón, hogy mennyi van még vissza és mikor már csak két perc volt, keztünk hinni a csodában: "ez meglehet!!!! Még egy perc és három közte, még fél perc és még mindig, és és és még mi lőttünk egyet, majd VÉGE!!!! Megcsináltuk!!! A lányok egymás nyakában, a lelátón a maroknyi, de annál hangosabb vezetők, szurkolók felállva tapsolnak és éltetik a csapatot! Hát tényleg sikerült! Bravó!!! Hátravolt még a Palota elleni meccs, de ez már nem osztott-nem szorzott semmit. Kikaptunk 7 góllal, de nem baj! Ilyenkor már nagyon nehéz koncentrálni! Következett a kupaátadás, ami nem volt méltó az egész napos színvonalas játékhoz! De nekünk ma semmi nem tudta elvenni a kedvünket és boldogan szálltunk fel a buszra és jólesett a "Diófába meginni egy pohár pezsgőt este!" 

Összességében egy bravúros tornagyőzelmet arattunk és megmutattuk, hogy nálunk magasabban jegyzett csapatok ellen is van esélyünk nyerni! 

És hogy mi volt a siker titka? Szerintem a CSAPAT""! Nagyszerű volt látni, hogy mindenki küzd, mindenki segíti a másikat és így nem maradt el a siker sem!!! 

Nagyszerű élménnyel lettünk gazdagabbak, köszönjük lányok!!! Így tovább!! 

Hajrá Úrkút SK!!

 

Vágfalvi Norbert     

Úrkút SK elnöke 

Partnereink

 

Éltető Balaton-Felvidékért


Éltető Védjegy


 

Balaton-Felvidéki Túra


 

Üzletek


 

Termékkatalógus


 

Turisztikai ajánló

 




Copyright © 2011 - Minden jog fenntartva - Úrkút SK

www.000webhost.com